BTC hét az Építményinformatikai mérnöki mesterképzési szakon

Elsődleges fülek

BTC hét az Építményinformatikai mérnöki mesterképzési szakon

 

Az immár második évfolyammal futó Építményinformatikai mérnöki mesterképzés keretein belül hallgatóink az építőipari digitalizáció számos területével foglalkoznak, ezek között hangsúlyos a szenzorhálózatok építése és alkalmazása, a programozás, a BIM, a komplex épületvillamossági és épületgépészeti rendszerek, valamint a fenntarthatóság és energiahatékonyság kérdései. A tavaszi félévben, a képzés második szemeszterében a hallgatók egyhetes gyakorlaton vettek részt a BME Tudáscentrumában, Balatonfüreden. Az ősszel projektfeladatok keretében megismert mikrokontroller alapú szenzorokat élesben telepíthették a BTC épületének különböző helyiségeiben, amikkel változatos adatokat gyűjtöttek és rögzítettek felhőmegoldások segítségével. Kihelyezett tanóra keretében tanulmányozhatták a BTC épületszerkezetét, épületvillamossági és épületgépészeti rendszereit.

 

A kihelyezett gyakorlatnak, a BTC minden célnak megfelelő épületén kívül, az is célja volt, hogy a hallgatók kiszakadjanak a budapesti életből, a tanórákhoz kötött tanulmányaikból és napokon keresztül, csapatokban dolgozva egy-egy probléma, feladat megoldására koncentráljanak, és a nem műszaki kompetenciákat is fejlesszék. A BTC napok nagyon intenzívek voltak, jellemzően 9 előtt kezdődött a munka és 18 óra után tértek csak haza a hallgatók, az étkezést a BTC-ben oldottuk meg – az épület felszereltsége ilyen szempontból is teljes (konyha mikróval, kávéfőzővel és hűtőszekrénnyel). A hallgatók csapatokba szerveződtek, melyekhez csatlakozva egyik támogatónk, a CÉH ZRt. is képviseltette magát két kollégával, akik egy-egy csapat tagjaként az egész hét folyamán hasznos új tudásra tehettek szert, míg iparban szerzett tapasztalatuk a hallgatók számára volt nagy segítség. A hét során interaktív, az épület határolószerkezeteit, villamos- és gépészeti rendszereit bemutató kihelyezett tanórákon is részt vettek a hallgatók, mely nagyban hozzájárult a szakági ismeretek elmélyítéséhez. Az épületfizikai összefüggések saját tapasztalat útján történő megértése céljából a csapatok rendelkezésére álltak modern épületdiagnosztikai eszközök, melyekkel a végzett méréseik alapján a félév későbbi szakaszában dinamikus energetikai szimulációkat fognak futtatni. Nagy hangsúlyt helyeztünk a dokumentációra, a csapatok minden tevékenységüket képekkel és videókkal dokumentáltak, a BTC hét utolsó napján pedig bemutatták heti munkájukat és további ötleteiket. Bízunk benne, hogy a BTC héten tapasztaltak nem csak az iparban hasznosítható kompetenciákat fejlesztettek, de számos TDK és diplomamunka alapjául szolgálnak. A BTC héten gyűjtött adatokat a hallgatók a szemeszter hátralévő részében feldolgozzák, elemzik és értékelik.

 

A hallgatókat a projekthét elején kérdeztük az elvárásokról, a végén pedig a tapasztalatokról. Kivétel nélkül nagyon hasznosnak tartották ezt az oktatási módszertant, kiemelték az egy feladatra való huzamos koncentráció hatékonyságát a tanulási folyamatban, a transzverzális készségek, különösen a csapatmunkában megvalósuló együttműködés fejlődését. Az oktatók is nagyon hasznosnak és hatékonynak értékelték a BTC hetet, számukra is élmény volt, valamint a tapasztalatok alapján az érintett tantárgyakat is fejlesztik már az őszi félévben a hallgatók visszajelzéseit is beépítve.

 

A hallgatók munkáját a helyszínen naponta 2-3 oktató mentorálta, folyamatos felügyelet helyett azonban inkább a konzultációs támogatásra helyezve a hangsúlyt. 18 hallgató és 3 oktató elszállásolása és a mérésekhez szükséges szenzorok, eszközök biztosítása költséges, ezt az Építőmérnöki Kar építőipari digitalizáció irányában elkötelezett partnerei támogatták, ezúton is köszönjük segítségüket!

  • CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő ZRt.,
  • KÉSZ Csoport,
  • Market Építő Zrt. - Market-csoport,
  • NEO Property Services Zrt.

 

Bízunk benne, hogy a BTC hét kiemelkedően pozitív tapasztalat jó gyakorlatként beépül több szak képzési programjába is!

 

Lovas Tamás – Barsi Árpád – Nagy Balázs – Nagy Zoltán – Szatmári Levente – Nurlan Aliyev