Vegyes tapasztalatok a 42. BME Állásbörzén

Elsődleges fülek

Sok ajánlat közül válogathatnak az építőmérnökök, az általános tapasztalat mégis az, hogy kevesen mennek el a BME Állásbörzéjére. Pedig lenne miért.

A legtöbb kiállító, akik építőmérnököt is keresnek, arról számolt be, hogy leginkább az egészen fiatalok keresik fel őket, azok, akiknek még nem igazán tudnak valódi lehetőségeket ajánlani, legfeljebb elbeszélgetnek velük a jövőről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a tapasztalata a Laterex Építő Zrt. pénzügyi és HR menedzserének, Budai Éva Diánának. Pedig a cég felsőbbéveseknek való gyakornoki programmal és több állásajánlattal is várná a jelentkezőket.

Az először börzéző CRH Magyarország Kft. sem számol be túl sok érdeklődőről, nekik annyiban pozitívabb a tapasztalatuk, hogy nálunk nem csak az egészen fiatalok jelentkeztek be. Ők készülnek a Miskolci Egyetem állásbörzéjére is, azután összegzik, hogy mennyire válik be a munkaerő toborzás ilyen formája.

Máthé Szilvia, a legnagyobb jelen lévő építőipari cég, a Market Építő Zrt. HR projekt koordinátora az első nap után elégedett volt a jelentkezők számával, de ő is azt tapasztalta, hogy sok az első-, másodéves fiatal. Ők örülnek nekik is, mert vannak számukra lehetőségeik. Máthé Szilvia azt tanácsolja azoknak, akik munkát keresnek, hogy felkészülten menjenek el a börzére, mintha állásinterjúra indulnának, legyenek képben a cégekkel kapcsolatban, és vegyék komolyan a helyzetet. Merjenek kérdezni a későbbi munkáról, és nyugodtan mondják el, hogy őket melyik terület érdekli – ez egyrészt azt jelenti, hogy képben vannak, másrészt a cégek érdeke is az, hogy egy-egy állásra motivált jelentkezőt válasszanak. A HR-esek ugyanis emlékeznek azokra, akikkel ilyen helyzetben találkoztak, és a jó benyomás később is előnyt jelenthet.

Három másodéves építőmérnök hallgató tavaly rossz tapasztalatokkal zárta a börzét, akkor nem sok fiatal építőmérnök jelölteknek való ajánlattal találkoztak, de úgy tűnik, ez az idei évre megváltozott. Most a leendő és tapasztalt építőmérnököknek is érdemes körbenézni, és persze előzetesen tájékozódni, hogy melyik cégek milyen munkaerőt keresnek.