90 éve született Dr. Nemesdy Ervin (1925-2002)

Elsődleges fülek

Emléküléssel és kiállítással emlékezünk a korszerű úttervezés és Útépítés egyetemi oktatásának megteremtőjére.

Dr. Nemesdy Ervin műegyetemi diplomája megszerzését (1948) követően az Út-Vasútépítési és Közlekedési Tanszékre került tanársegédnek. Pályafutását vasúttervezési és építési munkával kezdte, majd elméleti munkássága és oktatási tevékenysége az útépítés területén kapott egyre nagyobb hangsúlyt. Nevéhez fűződik az akkor még hiányzó út-ív kitűző táblázatok megvalósítása, amelynek újdonsága volt a Magyarországon addig nem alkalmazott klotoid átmeneti ívek számítása. Közreműködött az úttervezési irányelvek kidolgozásában, miközben vonalvezetés összehangolással és csomópont korszerűsítési témákkal is foglalkozott.

1963-ban az újonnan megalakult Útépítési Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára lett. Ezután főként úttervezési és útépítési kérdésekkel foglalkozott. Számtalan út és autópálya geometriai tervezése és pályaszerkezete az általa összefoglalt ismeretek alapján készült. Munkatársaival és minisztériumi támogatással a tanszéken korszerű aszfaltmechanikai vizsgálólaboratóriumot hozott létre. Az aszfalttudományokban budapesti módszer néven, külföldön is ismert, új vizsgálati eljárást vezetett be.

Dr. Nemesdy Ervin emlékülés és kiállítás programja

Időpont: 2015. november 25.

10:00 Emlékülés a Központi épület dísztermében

12:00 Állófogadás

13:00 kiállítás megnyitó a BME OMIKK aulájában

A kiállításon a család és a BME Építőmérnöki Kar Út- és Vasútépítési Tanszék Nemesdy Ervin életútját és szakmai munkásságát, kitüntetéseit és elismeréseit bemutató anyagai mellett helyet kapnak a BME Levéltárban őrzött dokumentumok és a BME OMIKK állományában lévő művei is.

A kiállítás december végéig tekinthető meg a könyvtár aulájában.