2015 szeptemberében újból indul az Építőipari Igazságügyi szakirányú továbbképzés!

Elsődleges fülek

Tervezőként, kivitelezőként, beruházóként, hatósági felügyelőként is fontos ismereteket sajátíthat el a BME Építőmérnöki Karán.

A három féléves Építőipari Igazságügyi szakirányú továbbképzés az Építőanyagok és Magasépítés Tanszék szervezésében valósul meg. Ezen tanulmányi időszak alatt az oktatók több példán keresztül mutatják be az építési káresetek elkerülésének, illetve a károk felszámolásának lehetséges műszaki megoldásait. Sajnos az építési hibák tárháza szinte végtelen, a hibák tervezési és kivitelezési szempontból egyaránt előfordulnak. Ezek a hibák gyakran „összefonódva” erősítik egymást, és természetesen rontják az építmény, illetve épület használhatóságát, minőségét. Minden építési területen dolgozó szakembernek érdeke, hogy munkáját hiba nélkül, az előírások, szabályok, szabványok betartásával végezze, és erre ösztönözze kollégáit, illetve a vele kapcsolatban lévő partnereket.

A képzésen  a műszaki ismeretek elsajátításával egy időben gazdasági és jogi tudnivalókkal is bővül a szakemberek ismeretanyaga. A jogi ismeretek elengedhetetlenek, hiszen az építési hibákért viselt felelősség kérdése, a felelős megállapítása sokszor olyan bonyolult vizsgálatokat igényel, hogy csak a bíróság tudja kimondani a végső döntést. Szerencsésebb esetben néhány hónapig tart egy-egy per, de nem ritka az évekig húzódó ádáz küzdelem. A szakirányú továbbképzés résztvevői bármelyik oldalon is állnak majd egy-egy perben, felkészültebbek lesznek, mint az ellenérdekelt felek.

A képzés hallgatói megszerzett ismereteiket a bíró döntéseit segítő szakértőként is kamatoztathatják, amennyiben elegendő munkatapasztalat után (a mindenkori jogszabályoknak megfelelő módon) kérik felvételüket az Igazságügyi Szakértői Kamara szakértői névjegyzékébe. 

Az Építőipari Igazságügyi szakirányú továbbképzés részleteiről további információk a http://www.met.bme.hu/oktatas_tantargyak_szakmernoki oldalon.

Dr. Baráti Ilona egyetemi docens, a képzés szakfelelőse