Három nap a pályaválasztás jegyében

Elsődleges fülek

Január 22-24. között rendezték meg a 15. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást.

A pályaválasztás előtt álló diákok többsége már ellátogattak a BME Nyílt Napjára, ezért a szakkiállításon célirányosan keresték fel az Építőmérnöki Kar standját – tudtuk meg. „Az érdeklődők általában a szakirányok, a megszerezhető ösztöndíjak és az elhelyezkedési lehetőségek iránt érdeklődnek” – válaszolták a kar képviselői az epito.bme.hu kérdésére. A végzős középiskolások megnyugodva hallották, hogy nem szükséges emelet szintű érettségit tenniük, „350 ponttal biztos, hogy felvételt nyernek” – erősítették meg őket a felsőbb éves építőmérnök hallgatók.

„Többen érdeklődnek az egyetemi életről is.” Számukra első kézből a Zielinski Szilárd Szakkollégium és a mentorgárda képviselői adtak felvilágosítást a kari programokról, a szakkollégiumi körök működéséről és a rendezvényeikről.

Az idei szakkiállításon először az Országos Vízügyi Főigazgatóság a BME Építőmérnöki Karral, az Eötvös József Főiskolával és Szent István Egyetemmel együttműködve is képviseltette magát. Céljuk a vízügyi képzés népszerűsítése volt – tudtuk meg.

A középiskolások a felvételihez és az építőmérnöki szakmához kapcsolódó hasznos információkat találnak a Középiskolásoknak almenüben.

Fotó: Pintér Erik