Fókuszban a stadionépítés

Elsődleges fülek

Beszámoló a Könnyűszerkezetes Akadémia őszi programjáról

A Könnyűszerkezetes Akadémia a könnyűszerkezetes építéshez kapcsolódó szakembereket és cégeket tömörítő Magyar Könnyűszerkezetes Egyesület szakmai konferencia-sorozata. A 2011 óta évente kétszer megrendezett konferencia eddigi témái között szerepeltek – a teljesség igénye nélkül – különböző acél- és alumínium szerkezetek, függönyfalak, fémlemez burkolatok, szendvicspanelek, könnyűszerkezetes ipari- és lakóépületek, szárazépítési szerkezetek, földrengésvizsgálatok és alumínium szerkezetek hegesztése. A Hidak és Szerkezetek Tanszéken megtartott 2014. novemberi program kiváló statikus kollégák ismertetésében a hazai építésű, illetve tervezésű stadionokat mutatta be.

A konferencia programját ezidáig hagyományosan Dr. Seregi György, Széchenyi-díjas okleveles építőmérnök, címzetes egyetemi docens, egyesületünk tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. Mély megrendüléssel értesültünk hirtelen eltávozásáról. Szakmai és emberi nagysága előtt tisztelegve emlékeztünk meg a konferencián mérnöki életútjáról, tiszteletre méltó személyéről, pedagógiai nagyságáról.

A stadiontervezés és építés sajátosságainak ismertetése Dezső Zsigmond “Tudomány vagy művészet? Avagy a debreceni Nagyerdei Stadion tartószerkezeteinek HARMÓNIÁJA” című előadással kezdődött. A komplex bemutató kitért a stadion tartószerkezeti tervezésének sajátosságaira, a tető- és lelátószerkezet formájára, a szimulációval alátámasztott szélcsatorna-vizsgálatokra, a homlokzati és tetőkialakításra, valamint a környezetre is.

Kép forrása:epito.bme.hu

A második előadó Kocsis András Balázs a Sochi Téli Olimpiai Stadion tervezését mutatta be annak szépségeivel és nehézségeivel együtt. Az előadásból kiderült, hogy a stadiont lefedő szerkezet támívének és megtámasztásának tervezése önmagában is különösen érdekes statikai feladat volt, amelyet tovább fokozott a földrengés és cunami-veszélyes környezet.

Kép forrás: mob.hu

A konferencia első részének záró előadásában Szántó László, a budapesti Groupama Aréna statikus vezető tervezője a stadion számtalan lépésből álló tervezési útját és a létesítmény lefedésének aszimmetriájából adódó tartószerkezeti méretezés és gyártás következményeit ismertette. A konferencia résztvevői tanulságos méretezési megfontolásokat hallhattak a fejépület merevítő magjainak elhelyezéséről, amelyet a funkcionális elrendezés nagyban nehezített.

Fotó forrása: magyarfutball.hu

A konferencia második szakaszában Füzy Barna, statikus tervező a felcsúti Pancho Aréna faszerkezeteinek tervezési sajátosságait osztotta meg az érdeklődőkkel. Az aréna mozgalmas, organikus tetőformája, a rétegelt ragasztott fatartóinak megtervezése, valamint vasbeton szerkezetekhez rögzítése rengeteg csomóponti kapcsolat gyártmánytervi kidolgozását igényelte – derült ki a beszámolóból. Az akadémia résztvevői az előadás során hallhattak a gyártást és az építést megkönnyítő sajátos formaelemek ügyes csoportosításáról, és a tervekből láthatták a műszaki rajzi felkészültség maximumát, a 3 Dimenziós tervezés kiemelkedő jelentőségét.

Fotó forrása: maszol.ro

Havasi Gergely és Bosznay Ákos a stadionépítés sajátos rögzítéstechnikai megoldásokat szemléltette. A konferencia résztvevői a Pancho Aréna acél rögzítőszerelvényeinek lehorgonyzásán túl megismerték a Groupama Aréna biztonsági korlátainak sajátos peremcsatlakozási megoldásait, valamint megoldásokat láthattak a kandelláberek és a szurkolói székek rögzítésére is.

A konferencia záró előadásában Raport László a dongatetős csarnokszerkezetek különleges múltját és jövőbe mutató jelenét ismertette. Felsorolt példái igazolták, hogy a sajátos formájú nyitott szelvényű profilok a funkciótól függően bármilyen épületforma kialakítását lehetővé teszik.

A Könnyűszerkezetes Akadémia lehetőséget adott, hogy a résztvevők a járatos szerkezeti felépítések és a jellemző tartószerkezeti megoldások megismerésével betekintést nyerjenek a stadionok tartószerkezeti megoldásaiba. Az előadók és a bemutatott példák tanúbizonysága szerint a stadionok olyan komplex tervezést igényelnek, amelyet csak nagy tervezői szakmai gyakorlattal lehet megvalósítani.

A Könnyűszerkezetes Akadémia előadás-sorozata 2015 tavaszán folytatódik. Az MKE által szervezett programokról a www.konnyuszerk.hu oldalon tájékozódhatnak.

- Dr. Dudás Annamária, a konferencia szervezője, MKE elnökségi tag, egyetemi adjunktus, Magasépítési Tanszék -