Athens program Budapest Danube Bridges tanfolyama

Elsődleges fülek

A Hidak és Szerkezetek Tanszék márciusban ismét megrendezte nagysikerű tavaszi kurzusát.

Az egyhetes tréningre összesen tíz európai egyetemről mintegy 36 hallgató érkezett (Katholieke Universiteit Leuven és a TU Delft intézményekből összesen 22, a BME-ről 1diák vett részt a kurzuson). 

A tanfolyam résztvevői Budapest hídjainak példáján keresztül ismerhették meg a magyar hidász szakma nemzetközi viszonylatban is jelentős alkotásait. A diákok délelőttönként elméleti előadásokat hallgattak a hazai hídépítésben jelentős tapasztalattal rendelkező tanszéki oktatóktól és meghívott ipari szakemberektől.  Az előadók a főváros Duna hídjainak bemutatásán túl általános hídépítési ismeretekre, valamint a hidak próbaterhelésének vagy a gyalogoshidak tervezésének és vizsgálatának szempontjaira is kitértek.

A kurzus délutáni programja az elmélet gyakorlatba való átültetésére irányult.  A hallgatók feladata egy képzeletbeli folyó fölött átívelő híd számítógépes modelljének az elkészítése volt. A megvalósult pályaművek közül, a résztvevők szavazatai alapján, a leggazdaságosabb és a legesztétikusabb szerkezetek tervezői elismerésben részesültek.

Az egyhetes tanfolyam programját egy egész napos dunai hajókirándulás is színesítette, ahol a fiatalok Budapest belvárosi hídjai mellett a Megyeri és a lágymányosi Déli Összekötő Vasúti Hidat tekintették meg. A kirándulás során Zsarnóczay Ádámnak, a Hidak és Szerkezetek Tanszék tanársegédjének a hidakról tartott rövid bemutatója alkalmat teremtett az elméleti anyag gyakorlati tapasztalatokkal való összekapcsolására. A csoport számára a hajókirándulás exkluzív szárazföldi élményt is tartogatott. A diákok ellátogattak a Lánchíd majd az Erzsébet híd lehorgonyzó kamrájában, és a nap végén a Petőfi híd szerkezetében sétálva betekintést nyertek a rácsos tartó kialakításába is.

A résztvevők többségének egy életre szóló élményt jelentett, hogy a különböző kialakításokat valós szerkezeteken figyelhették meg. A kurzusértékelő beszámolókból az is kiderült, hogy bár a legtöbb diák hídépítési ismeretekkel már rendelkező építőmérnök hallgató volt, mégis sok újat tanultak a tanfolyamon. Néhányan ugyan nagyobb kihívást vártak a gyakorlati feladattól, abban azonban valamennyien egyetértettek, hogy egy ilyen vegyes felkészültségű csoportnál nem várható el mindenkitől olyan szintű építőmérnöki szaktudás, ami a kijelöltnél összetettebb analízist igénylő feladat elvégzéséhez szükséges. Mindemellett a diákok többsége a gyakorlati foglalkozást hasznosnak és tanulságosnak ítélte, ahol a saját hibáikból tanulva jobban látták, hogy milyen megfontolásokkal lehet gazdaságos szerkezetet tervezni.

A résztvevők az elméleti előadásokhoz kapcsolódóan külön pozitívumként értékelték, hogy az előadások egyrészt azoknak is szóltak, akik csupán minimális alapismeretekkel rendelkeztek, másrészt tartalmaztak olyan speciális ismereteket is, amelyek a nagyobb tapasztalattal rendelkező hallgatók számára jelentettek újdonságot.

A kurzussal kapcsolatban a diákok egyetlen negatívumként emelték ki, hogy nem maradt elég idejük Budapest megismerésére. A probléma feloldására a szervezők remélik, hogy a jövőben, több magyar diák is részt vesz a tanfolyamon, amely a tanulmányokon túl kiváló lehetőséget nyújt új kapcsolatok építésére is.

- Dunai László és Zsarnóczay Ádám -